Mi az a remix és MI miért NEM szeretjük annyira? Gyakori kérdés a bulik egyeztetésekor, hogy a régebbi zenéket milyen verzióban játszom majd le. Ez a bejegyzés a pecsétünk azon a nyilatkozaton, hogy mi igyekszünk a party-slágerek befutott verzióit használni, akkor is, ha ezt 1970-ben vagy még előbb adták ki. Ettől függetlenül kicsit rávilágítunk arra is, hogy sokszor az sem arany, ami fénylik és a spanyolviaszt sem mindig a legismertebb előadó találta fel. Rántsunk le pár leplet és állítsunk magunk elé ferde tükröt!
Néha még a rendezvény DJ is elmegy szórakozni, vagy inkább elrángatja magával a felesége. Ekkor gyakran előfordul a kinézett szórakozóhelyen, hogy a DJ kolléga úgynevezett remixeket játszik, melyek egy-egy bulihimnuszt avanzsálnak át sokszor egy teljesen másik zenei stílusba. Biztosan tudod miről beszélek, például mikor az amúgy is híres Reptér-t diszkósítják, vagy esetleg felcsendül egy híres Abba szám dupla annyi BPM-el (dupla olyan gyors ütemmel) mint az eredeti. Ez a legtöbbször a közönség teljesen jogos igénye a mai trendek felé, sokan szeretnek ezeknek a felvételeknek az elektronikus zenei köntösébe bújtatott verziójára szórakozni. Ilyenkor a jelen lévő emberek sikongások közepette kezdenek el táncolni, ami természetesen szívük joga, hisz jól ismerik az eredeti verziót is, miért ne tetszene nekik a diszkósítás? Láthatóan őket nem a feleségük hozta magával, hogy a belépés után rögtön a bárpultot támasszák, hanem ők igenis bulizni jöttek, erre a gyorsított és átformált ütemre pedig minden további nélkül megtehetik.
Totál igaza van a DJ-nek is, hisz remekül szórakoztatja a közönségét, ami végső soron az ő legfontosabb dolga. Bevallom őszintén ÉN egy kissé ínyencebb vagyok ilyen téren, de nyugodtan hívhatjuk válogatósnak is, elvégre a bejegyzés a legkisebb mértékig sem azért íródik, hogy bármelyik kollégát megsértse. Nincs hozzá jogom és nem is áll szándékomban. Ez a hely ilyen, ha nem akarom hallgatni, hát haza is mehetek. A feleségem meg majd jön külön taxival. :)
A bárpultot támasztva gondolkodtam el komolyabban, hogy honnan származik az elutasításom és kényszeresen gondolok bele a szettet játszó DJ lejátszási listájába. Olyan ez, mint mikor egy kőműves a családi vendégségben is a kissé omladozó vakolatot nézi az udvaron. Mit csinált volna másképp? Ha ő csinálta volna, akkor is ledőlne? Ez az, amire csak akkor derül fény, ha ő készíti el. Hiszen hiába okoskodik, ha egyszer ugyanaz a végeredmény. Na de ha a fal fent marad…?
Szerintem a legtöbb ilyen eset körítés kérdése. Ha ebben a buliban a kolléga után odaállnék a pulthoz és a disco verziós Abba Gimme Gimme-t követően elindítanék egy hasonló korszakból származó számot, például a Boney M-től a Sunny-t eredeti(?) verzióban, akkor mindenki abbahagyná a táncot és az idióta lemezlovasra nézne. Hogy mi járna a fejükben? „Mi ez a sz@r?!” Lassú, halkan szól, gagyi és régi. Igaz! Tök igaz. Ezen a tényen egyetlen dolog változtatna: ha előtte az eredeti Abba sláger szólt volna. Hisz annak azonos a stílusa, ütemfelépítése, kora. Nade az már egy retro buli volna természetesen, amiben mindkét sláger régi verziója hatalmas buli himnusz és már több százszor elindítottam szinte mindig ugyanakkora (nagy) sikerrel. Ugye milyen fura? A különbség oka tehát annyi, hogy a remixes DJ esetében az előző ötven szám verziója is stílusazonos volt. De mi is az a remix?
"A remixfelvétel készítésének leggyakrabban az a célja, hogy egy korábban hangfelvételen már forgalomba hozott, általában ismertté és népszerűvé vált dal eredeti változatát kisebb-nagyobb mértékű változtatásokkal megújítsa, és az eredeti dal sikerét is felhasználva, a remixváltozat meghallgatására ösztönözzön." by Wikipedia.org. Divatossá teszi tehát a régi slágert, újra learatva a babérjait annak, amit már egyszer megtettek, csak annyi idő telt el azóta, hogy a babérok újra kinőttek és aratásra alkalmassá váltak. Így működik és mindig is így működött a zeneipar. Erre rövidesen kitérek kicsit jobban és meglátjátok, hogy egyetérteni nem feltétlen kell a remixek létjogosultságával, de elvitatni a szerepüket nem lehet.
Szóval száz szónak is egy a vége és ezek az ÉN szavaim: ÉN olyan vágású DJ vagyok, aki inkább az egyszer már befutott verziót játssza a bulikban, mert alapvetően nem elektronikus stílusra építő lemezlovas vagyok. Ha retro buli van, akkor játszunk retro számokat, mert az emberek, akik a retro zenét szeretik azért jöttek el egy retro buliba, hogy retro slágerekre szórakozzanak. Gondolom retro-sokkba ejtettelek, de a lényeg tiszta. Minden korszaknak megvannak a maga zenéi, mindenki mást szeret és másra szeret mulatni. Aki akkor született mikor én, az nagyon szívesen hall egy eredeti Beyoncé slágert, aki pedig akkor, amikor az édesapám, az meg szívesen hallgat meg buli alatt egy régi verziós Modern Talkingot. Gyorsan leszögezem azt is, hogy ez oda-vissza működik. Én is szeretem a Modern Talkingot, játszom is a megfelelő közönségnek majd’ minden hétvégén. Ám ha meghallok egy 2003-as Beyoncé slágert 2024-ben remixelve, tucc-tucc zeneként, akkor beszállok a taxiba és hazamegyek. Miért? Mert engem annak a számnak a befutott verziójához olyan emlékek kötnek, amik nagy bulik voltak és amúgy sem szeretem a remixelt stílust. Nem szoktam tehát a tűzzel játszani, mert minden közönségben van két-három olyan válogatós „idióta”, mint én. Majd lejátszom a megfelelő időben (vagy környezetben) az eredetit és azzal nyugtatom magam, hogy mindenki egy kicsit közelebb lesz a boldogsághoz és majd „táncolni” fog apukám is a Beyoncéra, hisz addigra már épp eleget ivott hozzá. :)
Miért tekinthető mégis a remix elutasítása képmutatásnak?
Mindez azonban nem más, mint ámítás és a bejegyzés innen válik igazán különlegessé, hisz ahogy mondtam előzőleg: egyetérteni nem feltétlen kell a remixek létjogosultságával a bulikban, de elvitatni a szerepüket a zeneiparban nem lehet. Persze külön asztal egyébként a remix, a teljes cover vagy a sample felhasználás, de a poszt nem zeneelméletről szól, hanem a leleplezésről. Jöjjön tehát a ferde tükör előttünk, megmutatom, hogy amikor azzal a szóval dobálózunk, hogy „eredeti”, sokszor nagyobbat tévedünk, mint gondolnánk.
Maradjunk egy már említett példánál, a Boney M-től a Sunny, nekem is egyik nagy kedvencem. Funk, soul és régi disco hangzás, kényszeresen mozogni kezd rá az ember és mivel már ezerszer hallotta a rádióban, még a szöveget is hellyel-közzel tudja angol tudás nélkül is. Ezt a számot 1976-ban adták ki és a híres Frank Farian produceri munkáját dicséri. Ezernyi diszkótermet töltöttek meg vele, több milliónyi házibuliban csendült fel és többszázmillióan hallgatták már meg csak azért mert szeretik. Mit szóltok hozzá, ha azt mondom, hogy az eredeti viszont nem Boney M és már ’76-ban is egy tíz éves szám volt? A legelső verzió egy környékünkön sokkal kevésbé ismert Tennesse államból származó előadóhoz, Bobby Hebb-hez köthető. Az elismert zenész, dalíró és soul énekes 1966-os, azonos című számát feldolgozta a Boney M-en kívül Marvin Gaye és Stanley Turrentine is.
Madonnát gondolom ugyanúgy mindenki ismeri, a Like Virgin-el '84-ben világhírűvé vált énekesnő azóta rengeteg világsikert adott ki, mint például a Vogue, a Frozen, a Hang Up, vagy éppen a 2000-ben slágerlistákra került American Pie. Utóbbit világhír megszerzésére 1971-ben Don Mclean használta fel előzőleg.
Cher-t sem hiszem, hogy bárkinek be kell mutatni, neki is bérelt helye van a pop-sztárok Hall of Fame-ében. A dívának két nagy sikere is bőven a cover kategóriába tartozik, hisz a The Shoop Shoop Song '90-es befutását Betty Everett 1964-ben már megelőzte és ekkor még inkább illett az adott időszak stílusába. A '95-ös slágerlista éllovas Walking in Memphis is már egy előtte más által megkomponált szerzemény volt, megszólalásig azonos Marc Cohn 1991-es szintén azonos című slágerével.
Oh mennyire imádom ezt a számot. Jellemző rám (és hibámnak is tartom), hogy kevés lassú számot játszok a bulikban. Ha viszont nagy ritkán eszembe jut, akkor az esetek döntő többségében használom a Stand By Me-t, méghozzá a legismertebb Ben E. King által 1961-ben kiadott verziójában. Itt például épp fordítva működött a recept, mert ennek legnagyobb sikerű feldolgozását 1964-ben a híres énekes és emberjogi aktivista Otis Redding adta ki, ezzel alapozta meg az eredeti felvétel mai ismertségét.
Mielőtt azt gondolnánk, hogy ezek a dolgok kis hazánkban nem így működnek, lássunk néhány ellenpéldát! Zorán 1994-es klasszikusára már rengeteg könnycsepp gördült végig az arcokon. A Kell ott fenn egy ország gyönyörű, melankolikus és igazán szívszorító sorait és zenéjét azonban 1989-ben Chris Rea már megírta a Tell Me There's a Heaven-ben, ami gyakorlatilag teljesen azonos Zorán verziójával.
A Fekete Vonatra a mai napig úgy tekint mindenki, mint a magyar Fugees-ra, a 90-es és 2000-es évek sikeregyüttese. Az egyik leghíresebb számuk volt a Város másik oldalán, melynek sample-e egyértelműen egy 1981-es Grover Washington, Jr. & Bill Withers számból való, egymás után meghallgatva kapunk csak a fejünkhöz igazán.
Hip-Hop rajongóként szeretjük azt hinni, hogy a műfaj sajátossága az egyediség. Sub Bass Monster rajongóként pedig fokozottan igaz ez és őt aztán végképp nem akarom megbélyegezni semmivel. Pláne mert az 1999-es Nincs nő, nincs sírás című sikere igazából már félreértelmezve rejti a „remix” megoldást az ezt jóval megelőző Bob Marley klasszikusra. Bár ő 1974-ben még úgy értette, hogy „ne, asszony ne sírj!”. :) Nem volt ám egyedül, már két említett előadó is feldolgozta az eredetit: 1976-ban a Boney M, 1996-ban pedig a Fugees volt a tettes.
A méltán híres és elismert Cserháti Zsuzsa sem vetette meg a feldolgozás műfaját. Ő a legjobb helyen keresett, hisz hangszíne és előadásmódja valóban hajaz egy soul dívára, Aretha Franklin-re akinek lemásolta I Say A Little Prayer című 1968-as sikerét. Aretha hercegnő sem teljesen "tiszta", hisz talán leghíresebb Respect című száma is Otis Redding-ig vezethető vissza. Cserháti Zsuzsának egyébként egy másik klasszikusa is feldolgozásnak számít, a szintén gyönyörű könnyezésbe fulladó 1978-as Édes kisfiam Ciro Dammicco - Le Rose Blu 1972-es sikerét másolja.
A trend természetesen a mai napig tart. Sőt! Erőteljesebb, mint valaha. Biztosan hallotta már mindenki a mai slágerlisták egyik éllovasát David Guetta és Bebe Rexha közös dalát, az I’m Good-ot. Nem véletlen olyan ismerős, mert a Blue-t már 1998-ban kiadta az Eiffel 65, emlékszem hány reggelen át vártam a szobámban a „Rec” gombon az ujjamat tartva, hogy lejátssza a rádió. Guetta-ékon kívül kedvet kapott hozzá később Lil Uzi Vert és Nicki Minaj is 2023-ban, előttük pedig Nea futott be vele még 2019-ben.
Dua Lipa is az egyik legfényesebben csillogó csillag a popsztárok egén ebben az évtizedben, pedig még a közepén sem vagyunk. Love Again című számának fülbemászó részletét sokan 2020-ban sem felejtették még el, egyből azonosítható egy sokkal kevésbé befutott zenekar legnagyobb sikerének jellegzetességével. Ez volt a White Town - Your Woman '97-es slágere, a szóban forgó sample egyébként egy 1932!-es Lew Stone & the Monseigneur Band zenéből lett kilopva. Magasiskola. :)
Kis hazánkban nagy zászlóvivőnek számít a „remix” iparban Dr BRS, aki sokszor az eredeti előadót is bevonja egy-egy slágerébe, így volt ez például a ma már egyszer megénekeltetett remixelő Fekete Vonattal a Hol van az a lány-ban. Újraértelmezte ugyanúgy Orsi 90-es (Orsis), illetve a V'Moto-rock 80-as évekbeli klasszikusát is (Tűzvarázsló).
Írok még néhány érdekes „remixelt” zenét:
Tina Turner & Ike - Proud Mary (1970) eredeti: Creedence Clearwater Revival (1969)
Jimi Hendrix - All Along the Watchtower (1968) eredeti: Bob Dylan (1967)
Whitney Houston - I Will Always Love You (1992) eredeti: Dolly Parton (1974)
Cyndi Lauper - Girls Just Want to Have Fun (1983) eredeti: Robert Hazard (1979)
Mark Ronson feat. Amy Winehouse - Valerie (2007) eredeti: The Zutons (2006)
Soft Cell - Tainted Love (1981) vagy Rihanna - SOS (2006), vagy Marilyn Manson - Tainted Love (2001) eredeti: Gloria Jones (1965)
Napokig gyűjthetném még, de végül zárom a sort egy feladvánnyal, hogy kiderüljön hány ismerősöm görgetett a legaljáig... :) A szám szövege, még ha átvitt értelemben is, de remekül illik a témához. Kitalálja valaki ennek mi az eredetije? Megoldásokat privátban várom! ;)
