tss rendezvény dj pápa
TSS Rendezvény Dj

Zenei Stílusok

Bármilyen eseményről legyen is szó, ahol bulit szeretnénk, mindig a legsarkalatosabb pontnak számít a társaságnak leginkább megfelelő zenei stílus kiválasztása. Fontos szem előtt tartanunk, hogy minden résztvevőt szórakoztatnunk kell, egy ilyen alkalom akkor lesz igazán sikeres, igényes és emlékezetes, ha mindenki jól érzi magát. Mikor DJ-t - nem pedig zenekart, vagy esetleg egyszemélyes előadót - választunk, gyakorlatilag a lehető legsokoldalúbb megoldást kapjuk. Az ő kezében van a legtöbb eszköz ahhoz, hogy igazán jó legyen a hangulat, hisz míg a saját hangszeres előadó(k)nak szűkebb repertoárja van, addig egy DJ-nek több tízezerre is rúghat a lejátszási listája. Egy társaságban rengeteg típusú, beállítottságú, ízlésű és korú ember van, akik mást és mást szeretnek. Gondolj tehát mindenkire! Egy jó DJ tudja szórakoztatni a legvisszafogottabb és leglazább egyéniségeket is, amihez rengeteg stílust kell a megfelelő módon és időben játszania. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy egy megrendelőnek ne legyenek ötletei a zenéket illetően (Sőt! Az a jó, ha van), hisz a szervező ismeri a legjobban a jelenlévőket. Nyilván mindenkinek megvannak a maga kedvencei, amiket szeretne hallani egy bulin. Egy jó lemezlovasnak (pláne ha előre egyezteted) szinte biztosan meglesz majd. A legfontosabb (és gyakorlatilag, ha rám bízod, akkor az egyetlen) dolgod, hogy leülj velem egy kávé (… esetleg egy sör?) mellé és átbeszéld a saját illetve a társaságod előre látható igényeit. Menjünk kicsit a részletekbe és olvass bele az én kedvenceimbe, hogy gyűjts egy kis ihletet a zenei felhozatalodhoz, a Te bulidban:
TSS Rendezvény DJ zenei stílus
TSS Rendezvény DJ zenei stílus
TSS Rendezvény DJ zenei stílus

Napjaink zenéi

Az a jó a mai zenében, hogy egyre jobban elmosódnak a határok a stílusok között. Ennek köszönhető például, hogy egy 5-10 éve még csak elektronikus zenét hallgató ember, ma már vidáman dúdolgatja a rádióban hallott Imagine Dragons-t vagy Dua Lipa-t és egyáltalán nem veti meg az egyre populárisabbá váló Calvin Harris-t, Tiesto-t vagy David Guetta-t. Az én aktuális zenei ízlésemet leginkább a koncertélményeim formálják, bár sajnos nem minden popchart éllovasra jutattam még el, de nagy kedvenceim külföldi szinten például: John Newman, Ed Sheeran, Pharrell Williams, Bruno Mars, Rag'n'Bone Man, Justin Timberlake, Sean Paul, Macklemore, Caro Emerald, Parov Stelar vagy épp a Rudimantal vagy a Clean Bandit. Magyarok esetében a headliner zenekarok szinte mindegyikét szeretem: Azahriah, DESH, Krúbi, Beton.Hofi, Punnany Massif, Irie Maffia, Brains, Kowalsky meg a Vega, Wellhello, Halott Pénz, 30Y, Fish!, Honeybeast, Intim Torna Illegál, Ivan and the Parazol, stb.. Mindre ugráltam már minimum 5 alkalommal, de van itt akire lényegesen többször is. :)
TSS Rendezvény DJ zenei stílus
TSS Rendezvény DJ zenei stílus
TSS Rendezvény DJ zenei stílus

Magyar és külföldi slágerek a 90-es és 2000-es évekből:

Ha már buliztál a 90-es évek derekán, akkor tuti ráztad Dj Bobo, a Culture Beat, a Venga Boys, Fatboy Slim, Mr. President, Lou Bega, Madonna vagy épp az Ace of Base slágereire. Hazai szinten soroljuk ide még őket is: Rapülők, Hip-Hop Boyz, Happy Gang, Carpe Diem, Ufo, Splash, Ámokfutók, Groovehouse és a többiek, itt említve a latin vonalat képviselő Fiestát is. A balatoni diszkók légkörétől elvonatkoztatva ekkor voltak a csúcson olyan híres előadók mint a Jamiroquai, Robbie Williams (vagy még Take That), George Michael, a Spice Girls vagy a Backstreet Boys. Bizony ők a mai napig megtöltik a táncteret, sőt azóta még egy felnőtt generációnak is vannak régi kedvencei a 2000-es évekből: Pink!, The Black Eyed Peas, Destiny's Child, Shaggy, Coldplay, stb. Igazán termékeny időszaka volt ez a tánczenének, rengeteg stílusban! Erről egyébként van egy részletesebb blogbejegyzésünk is.
TSS Rendezvény DJ zenei stílus
TSS Rendezvény DJ zenei stílus
TSS Rendezvény DJ zenei stílus

Klasszikus funky zenék:

A legváltozatosabb és a mai pop zenészek legnagyobb inspirációját adó zenék tartoznak ide. Ezt bizony véresen komolyan kell venni, ez egyáltalán nem véletlen. Earth Wind & Fire, Kool & The Gang, Cameo, James Brown, Tom Jones, Barry White, Doobie Brothers, Eddye Grant, Diana King, The Sugar Hill Gang, Prince. Nem ismered valamelyiket? Rád hazudtolok, mindet hallottad már :). Legyen szó szinte bármilyen beállítottságú emberről, a stílusba tartozó előadók számait mindenki szívesen hallja, a legpopulárisabb műfajok közé tartozik.
TSS Rendezvény DJ zenei stílus
TSS Rendezvény DJ zenei stílus
TSS Rendezvény DJ zenei stílus

Külföldi és hazai Rock slágerek:

A stílus, ami van, volt és még nagyon-nagyon sokáig lesz is. Úgy gondolom, az élőhangszerekre épülő Rock zene érinti meg a legtöbb zeneszerető embert. Nekem személy szerint borsódzik a hátam mikor Freddie Mercury hangját hallom, de a legnagyobbat ugrálni mégiscsak a „Highway to Hell”-re, a „Smoke on the Water”-re vagy a „Paradise City”-re lehet. Tudatosan nem írok zenekarneveket, akit ez a stílus ragadott magával, az nem is igazán gondolkozott ilyesmin. Ha már megfelelően belőttük a fülünket a Rockra, jöhetnek kis hazánk nagyjai: P.Mobil, Bikini, Lord, Kispál és a Borz, Beatrice, Fonográf, Tátrai Band, Tankcsapda… Na jó, az ufórablós eset előtti Edda is jöhet, igaz? :)
TSS Rendezvény DJ zenei stílus
TSS Rendezvény DJ zenei stílus
TSS Rendezvény DJ zenei stílus

Külföldi és hazai Rock & Roll:

Az Elvis Presley, Little Richard, Chuck Berry vagy Roy Orbison nevű előadók által fémjelzett stílust bizonyára senkinek sem kell bemutatni. A legtöbb buliban elhangzik tőlük néhány gigasláger, de igazán nagy hangulatot mégis magyar előadókkal lehet csinálni. Nálam a „jampi” korszakos Hungária slágerek viszik a prímet, Komár Laci néhány örökzöldje mellet. Ugye te is elkezdted dúdolni a „Hotel Mentol”-t? :)
TSS Rendezvény DJ zenei stílus
TSS Rendezvény DJ zenei stílus
TSS Rendezvény DJ zenei stílus

Külföldi Retro Popzenék:

Úgy vélem a mai magyar középkorú közönségnek (talán a kevés hallgatási lehetőség miatt) ez az egyik nagy favoritja. Lehet, hogy úgy gondolod, hogy a koromból vagy a tapasztalataimból adódóan nem ismerem elég körültekintően a stílust. Ha tényleg így van, akkor csalódást kell okoznom :). Gyakorlatilag ebben nőttem fel, édesapámnak (és a rengeteg balatoni Márczi Gyuri bácsis sztorinak) hála nagyon közel áll a szívemhez a régi D.I.S.C.O. korszak számtalan nagy előadója. A teljesség igénye nélkül: Bee Gees, Boney M, ABBA, Donna Summer, Modern Talking, Wham!, Village People, Ottawan, Bad Boys Blue, A-ha … Huh, már a leírásuktól is elragadott magával a diszkó gömbös idők utánozhatatlan hangulata! És akkor a pop királyáról vagy a legendás Beatles-ről még nem is írtam. :)
TSS Rendezvény DJ zenei stílus
TSS Rendezvény DJ zenei stílus
TSS Rendezvény DJ zenei stílus

Magyar retro zenék:

Azt hiszem nincs olyan magyar ember, aki ne táncolna szívesen a 60-es, 70-es és 80-as évekbeli magyar zeneipar zászlóshajóira: Neoton Famíliára, R-Go-ra, Bergendy-re, Kft-re, Omegára, Szécsi Pálra, Máté Péterre, Cserháti Zsuzsára, Kovács Katira vagy LGT-re, valamint (bár ők már 90-ben alapultak) ide kell még sorolnom a Republic-ot is. Többek között ők azok az elóadók akik formálták hazánk zenei palettáját több évtezeden keresztül, így ezeknek a zenéknek tulajdonképpen varázsereje van. Képesek bármilyen korú, ízlésű és beállítottságú embert a táncparkettre teremteni. Bízom benne, hogy a te bulidban is „varázsolhatok” majd!
TSS Rendezvény DJ zenei stílus
TSS Rendezvény DJ zenei stílus
TSS Rendezvény DJ zenei stílus

Mulatós:

Nézzen magába mélyen mindenki és vallja be: a magyar embereknek a vérébe van kódolva ez a stílus és jelenleg reneszánszát éli. Nagy a közönsége, mert a régi nagy nevek mellett tündöklő csillagként csillognak a magyar zeneiparban az új generáció tagjai is, akik már a fiataloknak zenélnek. Tapasztalt fesztiválra-járóként cseppet sem lep meg, ha az egyik színpad programjánál olvasom Kis Grofó vagy Nótár Mary nevét. Kár volna azt írnom, hogy az első számú kedvenceim lennének, mert akkor hazudnék. Ettől függetlenül igény esetén természetesen gond nélkül beépíthetők a zenei programba, mind a régi, mind pedig az új előadókkal együtt. Az a véleményem, hogy egy jó hangulatú, hagyományos lagzi elengedhetetlen kelléke az élőhangszeres mulatós zene is (de a diszkós verzió nem), legalább a menyasszonytánc ideje alatt. Itt kell azonban megjegyeznem, ha kb. egy óránál több ilyen stílusú zenét tervezel az eseményedre, sajnos nem én vagyok a te embered.
TSS Rendezvény DJ zenei stílus
TSS Rendezvény DJ zenei stílus
TSS Rendezvény DJ zenei stílus

Soul, Mo-Town, Funk:

Ha idáig legörgettél, úgy vélem már nem csak az általánosságok érdekelnek, hisz a legtöbb rendezvény DJ a fent részletezett repertoárral dolgozik. Megelőzvén a kérdést, hogy "neked mik a kedvenceid?" leírom a választ.
Olyan vagyok, mint minden ember, aki szereti a zenét: sosincs csend nálam. Jómagam a mindennapokban a legtöbbször egy irodában dolgozom és folyamatosan szól a Spotify. Egy 8 órás munkanap minden fázisában más és más lejátszási listát indítok, más szól a nagy figyelmet igénylő munkához, és más az egyszerűbb feladatokhoz. Rengeteg műfajú zenét hallgatok, jöhet pop, classic rock, alternative rock, elektronikus zene, jazz, blues, RnB, Nu-Soul, Acid Jazz, és sok-sok Reggae és Dancehall, az említett műfajok mindegyikéből van favoritom. Ezzel együtt azt figyeltem meg, hogy azért vannak zenék, amik szinte minden egyes nap felcsendülnek, ezek pedig általában
60-as, 70-es és 80-as évekbeli Funk és Soul slágerek. Gyakorlatilag az összes Motown-hoz kapcsolható előadót nagyon szeretem, a teljesség igénye nélkül: Stevie Wonder, Bill Withers, The Jackson 5, The Temptations, The Supremes, The Marvelettes, Sister Sledge, Marvin Gaye, Al Green… ó és persze az utánozhatatlan Aretha Franklin, de imádom még a szuperváltozatos Ray Charles-t is. Engem ezek a zenék kötnek le a mindennapokban a legjobban. Tán nem is sejted, hogy mennyi helyen köszönnek ők vissza ránk a mai napig, még akkor is ha nem tudunk róla. :)
TSS Rendezvény DJ zenei stílus
TSS Rendezvény DJ zenei stílus
TSS Rendezvény DJ zenei stílus

Hip-Hop zene:

Az említetteken kívül van még egy dolog, ami jellemzi a zenei ízlésemet, viszont csakis akkor veszem elő ha ez a cél, vagy célravezetőnek tartom, ez pedig a hip-hop zene. Nem véletlenül hagytam ezt a végére, minden közeli és sok távoli ismerősöm is tisztában van vele, hogy rajongója vagyok a stílusnak (és talán egy picit a művelője is). Ha egészen konkrét akarok lenni, akkor leginkább a 90-es évek rap és R’n’B előadóinak vagyok megszállottja, ez ugyanis az a korszak - legalábbis szerintem - mikor az irányzat virágzott. Ha valamivel tele tudnám írni ezt a lapot, az bizony a kedvenceim névsora volna, nagyon nehéz kiragadni bárkit, de azért megpróbálom. Vigyázat, sokaknak ismeretlen nevek következnek! Naughty by Nature, Notorius B.I.G., Wu-Tang Clan, N.W.A., Nas, Fugees, Gang Starr, The Roots, Jay Z, Onyx, Das EFX, Cypress Hill, House of Pain, Dr. Dre és talán egy Eminem-et idebiggyesztek még a végére, hogy ne tűnjek teljesen elvetemültnek. Rajtuk kívül kedvelem még a 2000-es évek nagy R&B előadóit, például: Mariah Carey-t, Rihanna-t, Ashanti-t, Mary J. Blige-t, Beyoncé-t, Alicia Keys-t, Usher-t. Táncolható, közismert slágereikhez szívesen nyúlok egy-egy buli közben is, ha társaság kompatibilis a stílushoz.
Ha figyelmesen olvastad el a fenti tájékoztató jellegű stílusjegyzéket remélem feltűnt: tényleg ZENEMEGSZÁLLOTT vagyok. Képes vagyok szinte minden stílusú zenével azonosulni és élvezni azt. Ez nagyon fontos egy-egy szett közben, hisz ha egy DJ előadásban nincs meg ez, akkor akár egy zenegépet is bérelhetnél helyettem a bulidra, maximum nem lesz olyan hangos és fényes :). Úgy gondolom, egy igazán lelkiismeretes és felkészült DJ (amilyennek magabiztosan magamat is tartom), mindig odafigyel a megrendelő és a közönség zenei igényeire és igyekszik tartani magát az előzetesen és a buli közben felmerült kérésekhez. Természetesen egy megbeszélés alkalmával, közösen kitapogatjuk, hogy milyen stílusokat, előadókat érdemes Nálad játszani. A szettjeim közben igyekszem a lehető legtöbb közönségtől érkező kérést teljesíteni, ha az illeszkedik a hangulathoz és ezt a megrendelő is lehetővé teszi.

Most már nincs más dolgod: Fogj egy tollat és egy papírlapot majd írd le azt, ami megmaradt benned, ezután pedig egyeztess velünk egy időpontot! Hajrá!