tss rendezvény dj pápa
TSS Rendezvény Dj

Az Esküvői Dj és a mulatós zene

Bevezető

Megvallom őszintén, hogy ez egy érzékeny téma számomra és már jó ideje kevereg bennem ezzel kapcsolatban pár gondolat. A bejegyzést olyan tapasztalatok ihlették, amik egy kissé rossz szájízűek nekem, de rögtön az elején leszögezném, amit már több mint százszor írtam/mondtam: egy hagyományos magyar lagzi szerves részét képezi a mulatós mulattság és ez így is van rendjén. A TSS Rendezvény Dj összes buliján olyan zene szólt eddig, ami a közönséget leginkább szórakoztatta és továbbra is igyekszünk megfelelni a vendégsereg lehető legtöbb igényének. Ebből következően gyakran és sokrétűen hallható nálunk is a szóban forgó stílus, a blogbejegyzés pedig a legkisebb mértékig sem a mulatós zene lealacsonyítását tűzi ki célul. Sokkal inkább arra próbál rávilágítani, hogy milyen lehetőségek maradnak kiaknázatlanul, ha egy DJ órákon keresztül mulatóst kényszerül játszani.

Mégis mi vele a gond?

Az alapvető problémát tehát inkább a mulatós zene mértéke okozza. Egy valamire való esküvői DJ számos stílust vonultat fel egy Nagy Nap bulijában, hisz szerintem épp ez az előnye és épp ez a dolga, természetesen ennek a műfaji listának része lehet a főcímben szereplő típus is. Sajnos azonban előfordul, hogy az előzőleg a párral egyeztetett maximum egy-két órás mulatós zenei blokkokból álló időtartam akár négy-öt-hat órásra duzzad a lagziban. Ennek magyarázata a magyar szokásokhoz való kötődés, hisz a vérünkbe van kódolva a stílus és a lakodalmas zene egy Nagy Napon. A régi idők emléke és a vidéki jelleg a mai napig újra és újra felüti a fejét olyan helyeken, ahol az ember nem is feltétlenül várná, például egy trendibb lemezlovassal kalkuláló, modern esküvőn. A várakozások pedig a TSS esetében mindig előzetes elképzeléseken alapulnak, hisz minden lagzi előtt részletes egyeztetést végzünk az esetleges igényekkel kapcsolatban azokkal a személyekkel, akik szerintünk a legrelevánsabbak a témában, vagyis a párral. Ők ismerik a saját elképzeléseiket a repertoárral kapcsolatban és a vendégösszetételt, ami nagyban befolyásolja a lejátszási listánkat. Idézem magam egy előző bejegyzésből a tisztább kép kedvéért, tehát nézzük meg, hogy néz ki egy buli, ahol Tóth Tamás a DJ:

„Rendszerint a közönség és a szervező előzetes igényeihez alkalmazkodva rakom össze az este zenéit, lehetőség szerint stílushelyesen és nem csapongva ezek között (pl.: egy Hungáriát nem fog követni egy Deep Purple). Arra is szoktam törekedni, hogy a jelen lévő idősebb korosztály kedvenc zenéivel kezdek, melyeket egyébként majd’ mindenki ismer és szeret. Mondhatjuk, hogy kronológiai íve van a bulijaim többségének, ez bőven megoldható a nálam lévő kb. ötvenezer számból. A szettet azonban nagyban határozzák meg a buli közben érkező számkérések, hisz nem magamnak játszom, hanem a közönségnek.”

A kulcs a mulatós zenét illetően ebben a bejegyzésben is a számkérésekben van. Aki egy kicsit is veszi a fáradtságot az online felületeim vizsgálatára, könnyedén felfedezheti a tényt, hogy nem a kedvenc stílusomról beszélünk, viszont tisztában vagyok vele, hogy kötelező velejárója a legtöbb Nagy Napnak. Emiatt van, hogy nem kezelem elutasítóan az erre vonatkozó kéréseket és igyekszem beépíteni a buliba, de minél több ilyen kívánságot kapok, egyre csak nő bennem az ellenérzés az irányzattal kapcsolatban. Nem is feltétlenül a mulatós miatt, hanem mert ezzel pont azt a tulajdonságot nem használjuk ki a násznéppel együtt, ami a legnagyobb előnyöm volna, helyette pedig valami olyan dolgot domborítunk ki, ami épp a hátrányom. Érdemes tehát konszenzusra jutni azzal kapcsolatban, hogy mennyire éri meg összeegyeztetni egy DJ-t a mulatós zenével és ezúttal sem financiális értelemben értem.

Használati utasítás egy Esküvői DJ-hez

Három számjegyű lagzi után is úgy gondolom, hogy az engem bizalommal választó párok mindegyike tudatos döntésnek köszönhetően teszi le mellettem a voksát, mert a referenciáim alapján érdemesnek találnak rá, hogy az esküvő zenei repertoárját én szelektáljam. Lássuk hogyan tudom a legjobban végezni a munkám a lehetőségeimhez mérten, vagyis hogyan használhatja ki a pár az általa választott Dj-t a legcélszerűbben!

A lemezlovas legnagyobb előnye a többi zenei szolgáltatóval szemben az a magas szintű sokrétűség, amit a nála lévő lejátszási lista nyújthat neki. Külön oldal foglalkozik vele, hogy a féltve őrzött SSD-m milyen stílusokkal van teletömve. Van benne retro, rock&roll, funky, pop, rock, RnB, latin zenék, elektronikus zenék, mulatós… összefoglalva tulajdonképpen a hatvanas évektől kezdődően az összes elterjedt irányzat, amit egy esküvő megkívánhat. Megint azt hiszed, hogy ez csak marketing szöveg, igaz? Pedig nem annak szánom, csupán arra próbálok rávilágítani, hogy mennyi lehetőség rejlik egy DJ-ben, mennyiféleképpen tud szórakoztatni, mennyi stílust felölelve képes megmozgatni a násznépet. Szóval logikusan ezt a dolgot meglovagolva érdemes egy lemezlovast választani más zenei szolgáltató helyett. Na de miért pont a mulatóst pécéztem ki magamnak? Beléd látok, de Nem. Nem csupán azért, mert nem szeretem. Azért, mert van nálam sokkal-sokkal jobb választás is, abban az esetben, ha erre van igény. Ez az a tény, amit észre kell venni.

Amikor felmerül egy szervezőben a kérdés és komolyabb vonzódást érez a mulatós zene iránt akkor logikusabb, látványosabb és kifizetődőbb megoldások is vannak a DJ helyett. A környékünkön is működik számos formáció, akik erre a stílusra alapozva tartanak bulit, bizony sok esetben kimagasló és minden ehhez kapcsolódó igényt kielégítő felszereléssel. Ha megkérdeztek minket, tudunk nektek ajánlani ilyen zenészeket, akiket személyesen is ismerünk és elismerünk. Sokszor hangsúlyozom, hogy az élőzene hangulatát nem tudom és nem is próbálom visszaadni, mert egy DJ esetében ez nem lehetséges, pláne egy olyan irányzat tekintetében, mint a mulatós. Nincs annál látványosabb dolog a stílus kedvelői között, mint mikor két-három, vagy akár még több hozzáértő zenész előadja a kedvenc számát és ő szabadon bulizhat közben, a cipőtalpát a földig koptatva. Mikor egy lemezlovas indít el például egy Matyi és a Hegedűs számot, akkor ezt a hangulatot csupán kis mértékben tudja a tánctérre teremteni, ezzel kár vitatkozni. Persze mint mondtam, számos lagziban szükség van ezekre, de egy jól eltalált DJ-násznép szimbiózisba a modernebb felfogás miatt mindez belefér. Ennek oka, hogy ezután jöhet egy olyan twist blokk, amitől mindenki a padlóig ül, vagy olyan üvöltözős-összeborulós számok, ahol 20-30 ember egyszerre kiáltja együtt, hogy „nyolcóramunka-nyolcórapihenés” esetleg egy egész lagzi teszi fel a kezét egy 90-es években befutott disco számra. Na ezek azok a dolgok, amik viszont a DJ mellett szólnak, tehát aki változatos zenei kínálatra vágyik annak éri meg lemezlovast választania a Nagy Napra.

De mégis mennyi az egészséges adag?

Egy utolsó bekezdéssel pedig megpróbálom újra lefektetni azt a határt, ami szerintem egy esküvői DJ esetében beleférhet, ami a mulatós blokkok összesített hosszát illeti. EGY, DE MAXUMIM MÁSFÉL ÓRA. Aki már a másfél óra felé hajlik bármilyen okból kifolyólag, annak már el kell gondolkodnia egy másik megoldáson. Valószínű, hogy nekik inkább kisebb/nagyobb fős, ezt a stílust előtérbe helyező zenekar kell. Ezt mutatják a tapasztalatok és hidd el kedves Olvasóm, hogy ez a becslés ehhez kapcsolódó, komoly tapasztalatok alapján született.

Remélem a bejegyzésem nem ellenérzést kelt benned, hanem felfedezed a segítőkészséget mögötte. :)